ROBOMISSION KATEGÓRIA

FRIENDSHIP STARTER GAME

10 év alatti korosztály

ELEMENTARY

8 – 12 év közötti korosztály

JUNIOR

11 – 15 év közötti korosztály

SENIOR

14 – 19 év közötti korosztály

Miért érdemes a versenyre jelentkezni?

A robotika kiválóan alkalmas felületet ad a 21. századi készségek elsajátítására. A robotikai kihívások megoldása elősegíti a fiatalok innovatív gondolkodását és fejleszti a problémamegoldó képességüket. A robotika több iskolai tantárgyat is felölel, így a diákoknak egyszerre kell tanulniuk és fejleszteniük magukat a természettudományok, technológia, tervezés, matematika és programozás területén. A robotok építésének egyik legnagyobb előnye, hogy a diákok közben jól szórakoznak is. Együtt dolgoznak és együtt fedezik fel a saját megoldásaikat az adódó problémákra. A coachok segítik őket ezen az úton, kellő távolságtartással, hogy a diákok maguk élhessék át saját sikereiket és kudarcaikat egyaránt. Miközben ebben a támogató és intenzív környezetben fejlődnek, a gyerekek szinte észrevétlenül szívják magukba a tudást. Végső soron pedig a tiszta versenyzés végén minden résztvevő elmondhatja, hogy a legjobbját nyújtotta, sokat tanult és jól élményekkel gazdagodott.

Regionális partnereink

FRIENDSHIP STARTER GAME

A kifejezetten 10 év alatti versenyzőknek szánt korosztály ugyan kikerült a WRO hivatalos versenyszezonjából, de az idei évben Friendship Invitational meghívásos versenyt rendező dániai szervezők a csapatoknak szeretnénk megadni a lehetőséget arra, hogy továbbra is versenyezni tudjanak ebben a korosztályban.

Az úszó piacokat azok a társadalmi csoportok hozták létre, akik a folyók mellett élnek és kereskednek egymással. Szintén jó lehetőséget ad a helyi élelmiszerek és specialitások bemutatására és összekötni a városokat a vidéki területekkel.

Ebben az évben a robot feladata segíteni a gyümölcsök válogatását és szállítását a gyümölcsös kertekből a hajókra. A robotnak szintén feladata specialitásokat és mezőgazdasági termékeket gyűjteni a szigetekről és a kikötőbe szállítani azokat.

ELEMENTARY KOROSZTÁLY
TENGERI ÉLET MEGŐRZÉSE

A korallzátonyok sok helyen már most is sérültek. A kutatók nehezen találnak megoldást arra, hogyan tudnák helyreállítani. Egy lehetséges megoldás az lehet, hogy akváriumban nevelnek korallokat és azokat aztán áttelepítik a már meglévő zátonyokra.

Az Elementary korosztály versenypályáján a robotnak segítenie kell feldolgozni a hajókon keletkezett hulladékokat, visszaállítani a korallzátonyokat és kimenteni egy bálnát a tenger sekély részéből.

JUNIOR KOROSZTÁLY
VÍZALATTI INFRASTRUKTÚRA

A modern optikai kábelek gyorsabban képesek továbbítani az információt, mint a műholdak.  Azt a pontot, ahol a tengeralattjáró kábelek kapcsolódnak egymáshoz tengeralattjáró kábel központnak nevezik. Panama az egyik ilyen központ a világon, ahol a Karib tenger és a Csendes óceán irányából érkező kábelek kapcsolódnak egymáshoz. A víz alatti járművek és robotok segíthetnek karbantartani ezt az infrastruktúrát és különböző megoldásokat nyújtani a tengeri napelem telepek vagy víz alatti adatközpontok működtetésére.

A Junior versenypályán a robot tengeralattjáró kábeleket telepít és javít, víz alatti adatközpontot telepít és bekapcsolja a tengeri napelem telepeket.

SENIOR KOROSZTÁLY
ÖNVEZÉRLŐ KIKÖTŐ

A mai modern társadalmak a konténeres szállításra támaszkodnak, mikor áruk szállításáról van szó. A Panama és a Szuezi csatorna megépítésével a hajók gyorsabban és biztonságosabban tudják elérni céljaikat. A modern kikötőkben már sok folyamat automatizált, például a hajók irányítása vagy a konténerszállítók kipakolása. Az önvezető hajók pedig várhatóan hamarosan felbukkannak a közeljövőben.

A Senior versenypályán a robot segít megpakolni és kipakolni a hajókat, megtankolni és a nyílt vízre juttatni őket.

Szabálymagyarázó videók
hamarosan

Elementary
szabálymagyarázÓ

Junior
szabálymagyarázó

Senior
szabálymagyarázó

WRO2023 VERSENYFELÜLET

A WRO2023 versenyfelületén keresztül tudod leadni regisztrációdat 2023. április 5-ig az idei versenyszezonra.

INFORMÁCIÓK ÉS SEGÍTSÉG A REGISZTRÁCIÓHOZ

Megrendelőre van szükségem ahhoz, hogy csapato(ka)t tudjak regisztrálni vagy versenypálya lapot tudjak rendelni.
Hogyan tudom ezt jelezni a szervezők felé?

Küldd el a megrendelőt, ajánlatkérő lapot az ezs@wro.hu email címre. Mindenképp legyen feltüntetve a megrendelőn / ajánlatkérésen vagy az emailben, amiben megküldöd ezeket, hogy csapatregisztráció esetében milyen csapatnéven fogsz regisztrálni a rendszerbe vagy melyik csapatnak szeretnél versenypályát rendelni. Ez azért fontos, mert egy tankerületre több csapat is kér számlát és ezek hiányában nem fogjuk tudni beazonosítani, hogy az adott megrendelőhöz melyik csapat tartozik, ha nem tünteted fel. A csapatregisztrációról kiállított számlán minden esetben szerepel a csapatnév is, hogy utólag könnyebben menjen a beazonosítás.

Elfogadta a Tankerület a kapott árajánlatot, mi a további teendő?

Ha a csapat zöld utat kapott a versenyen való részvételre, a következő teendőid lesznek:

1. Csapat regisztráció
A regisztrációs rendszerben a csapat regisztrációt akkor tudod véglegesíteni, ha minden információt megadtál, köztük a csapattagok adatait is. Azonban a regisztrációs határidőig a csapattagok információi módosíthatók.

2. Versenypálya és Brick szett rendelés
A csapat regisztráció leadása során ezeket is meg tudod rendelni, tehát az eszköz rendelést és a csapat regisztrációt egyben is le tudod adni. Amennyiben a regisztrációtól függetlenül rendelnél eszközt, itt a honlapon keresztül is le tudod adni.

FONTOS DÁTUMOK, INFORMÁCIÓK

JELENTKEZÉSI IDŐSZAK

2023. január 17 - április 5.
Starter game: január 17 - május 31.
Elementary | Junior | Senior late bird: március 16 - április 5.

REGISZTRÁCIÓS DÍJ

Elementary | Junior | Senior:
március 16 - április 5.: br. 20.000 Ft / csapat
Starter game:
január 17 - május 14.: br. 15.000 Ft/csapat
május 15 - 31.: br. 20.000 Ft/csapat
Versenypálya lap: br. 30.000 Ft / csapat

REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐ IDŐPONTOK

Miskolc: április 21. | Budapest: április 26.
Szeged: április 28. | Veszprém: május 4.

NEMZETI DÖNTŐ

Győr: 2023. június 29 - 30.

WRO BRICK SZETT RENDELÉS

Lego Education Brick szett (45811)

Ez az alap szett, amiből a versenypálya elemeket kell megépíteni. Ha korábban már részt vettél WRO versenyen, akkor nagy valószínűséggel rendelkezel a szettel. Ha még nem voltál WRO versenyen vagy nincs ilyen szetted, akkor br. 18.000 Ft áron megvásárolhatod. 

Ha a megrendelés leadásához szükség van árajánlatra vagy megrendelőre a szettel kapcsolatosan, azt az ezs@wro.hu címen tudsz kérni.

A szett ára: bruttó 18.000 Ft, ami a szállítási költséget is tartalmazza. 

Lego Education Expansion brick szett (45819)

Az idei évtől kezdődően az alap Brick szett mellé szükség van egy kiegészítő Brick szettre is a pályaelemek megépítéséhez. Ha korábban indultál már WRO versenyen, abban az esetben is szükséged lesz a kiegészítő szettre a felkészüléshez. A szett ára br. 13.000 Ft. Az ár a szállítási költséget is tartalmazza.

Ha a megrendelés leadásához szükség van árajánlatra vagy megrendelőre a szettel kapcsolatosan, azt az ezs@wro.hu címen tudsz kérni.

A szett ára: bruttó 13.000 Ft, ami a szállítási költséget is tartalmazza. 

Versenypálya rendelés

Idén is lehetőség van rá, hogy az Edutus Egyetemen keresztül rendelj csapatodnak RoboMission versenypálya lapot. A versenypálya lap díja bruttó 30.000 Ft, ami a szállítási költséget is tartalmazza. A kézbesítési dátum a rendelés leadásától számított 1 héten belül várható.

Previous
Next

*Mielőtt leadnád rendelésedet, mindenképp ellenőrizd, hogy a megfelelő kategóriába / korosztályba rendeltél versenypályát. A beérkezett rendelés után a számla rövid időn belül kiállításra kerül, így a számla módosítására nincs lehetőség. Amennyiben – indokolt esetben – mégis szükséges a változtatás, e-mailben jelezd felénk az ezs@wro.hu e-mail címen, a csapatnév megjelölésével.

VIDEÓK KORÁBBI VERSENYEKRŐL

2022-es versenyszezon

2019-es versenyszezon